Gordon
..., de legalább a sajátom!

Nolblog Saját blogom Segítség

Feltöltök

blogolok videót képet hangot

 

Ady szavai óhatatlanul, kikerülhetetlenül felötlenek a vígasztalan magyarországi állapotokra gondolva.

Márpedig erre gondolni elkerülhetetlen, miután mindennapi életünről, jelenünkről és jövőnkről van szó.

Azt a csökött makacsságot, amit a jelenleg regnáló országrontók felmutatnak hazudozásban, kábításban, bukott rendszerek és mélyen káros, szavatosságát vesztett ideológiák visszaeröltetésében, csak egy dolog múlja felül a magyar parlagon. Ez az őket hatalomba választók vak makacssága.

Az egyik oldalon áll, hogy a jelenlegi szakadékba rohanó politikát folytatók addig meg nem állnak, amig valóban a szakadékba nem zuhannak -az egész országot magukkal nem rántva. Ők nem térnek észhez a vég bekövetkezte előtt, az biztosnak látszik. Hisznek (vagy úgy tesznek) valamiben, mint Hitler a végső győzelemben a végső bukás előtti utolsó percben, győzelmet hazudva, ezzel további mérhetetlen károkat okozva az elkerülhetetlen bukásig, addig, amikor a valósággal már nem odázható el a szembenézés. Vagy mint Bagdad Bob, aki Szaddam győzelmét hirdette a TV helyszíni adásában, miközben Szaddam szobrát éppen egy bulldózer rángatta le a talapzatáról Bagdad közepén, az iraki invázió lezáró aktusaként. Hazudni, kábítani az utolsó percig... Őket csak egy dolog moshatja el, a választói akarat (igaz, ennek megnyilvánulási lehetőségeit éppen a szemünk előtt építik le) - ez lesz az ő Mohácsuk!

És itt jön a dolog másik oldala! Az a bizonyos választói akarat... A magyar választók többségének még ma is, minden kudarc és magtapasztalt negativum dacára kell az, amit a Fidesz nyújt nekik. Ezért félrenéznek (vagy nem érdekli őket) a napi szinten megtapasztalható valóság. Az új egypártrendszer és a pártállam kiépítése, a demokratikus rendszer leépítése, a gazdaságpolitika teljes kudarca, milliók elszegényedése, könyvégetés, újnáci/újnyilas mozgalmak-ideológiák felbukkanása a csatornák mocskából, gyűlöletkeltésre alapozott kormánykommunikáció, a munkavállalók jogainak végzetes csorbítása, ideológiai elhülyítés - sorolhatnánk akármeddig.

Mert kapnak valamit, amire áhitoznak, mint sivatagi vándor egy korty vízre. Még akkor is, ha valahol a többségük talán legbelül tudja, hogy ez a korty víz mérgezett.

Mit kapnak tehát ezek a szomjúhozó választók? Ostoba önérzetük legyezgetését -ha (természetesen hiányosan) ilyen röviden kellene ezt megfogalmazni. Ebbe sokminden belefér:

- Nemzeti büszkeség (érdem nélkül) ápolása, nacionalista/soviniszta előjellel ill. megjelenési formában.

- Vallásos érzésekre való építkezés, államvallás újbóli nemhivatalos bevezetése.

- Annak az érzésnek, képzetnek az ápolása, hogy a jobb sorsra érdemes balsorsverte magyar ellen összeesküdtek a világ sötét erői.

- Bűnbakok kijelölését a baloldaliaktól a szomszéd népeken és az IMF-en át "a zsidók"-ig - tehát felmentést a kudarcok alól.

- Jótékony hazugságot a rég -és közelmúlt bűneinek takargatására, igazolására, a háború előtti avitt világ jónak hazudásával és restaurációs kísérletével.

- Nemzeti nagy múltunk misztikumának ápolását Szentkoronástól, Szentkoronatanostól, szentjobbostól, magyar királynélküli királyi léttel.

Tovább nem érdemes sorolni, bár lenne még jócskán. A magyar büszke akar lenni és ezt nem tettekkel éri manapság el, hanem belső használatra szánt szimbólum-politizálással, amit a Fidesz tálcán nyújt neki tudatosan.

Kérdés, mennyit ér mindez? Egyelőre sokat!! Hiába minden kudarc, hiába a hazugságok lelepleződése, a nyugdíjpénzek lenyúlása, az elszegényedés (mások meggazdagodása mellett), a külvilág ítélete, az államadósság növekedése, a gyűlölködés terjedése és az ezzel együtt járó rossz közérzet. Hiába mindez, a méreg tovább hat! Ebben és csakis ebben a Fidesz által kiötlött stratégia sikeres, megtalálták a magyar választók zömének gyenge pontjait.

Kérdés, meddig fogadják el a választók ezt a méregpoharat? Hol döbbennek rá végre a legmegátalkodottabbak is arra, hogy elég volt? Hol az elég? Mennyi kár okozását hajlandók elfogadni az enyhítő opiumért cserébe? Mekkora kell legyen az a pofon, amitől végre kijózanodnak? Egy új Mohács elég lesz???

0
2 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Hozzászólások

Eddig 21 komment érkezett ()

1. Hmmmm
2011. 11. 28. 11:53

most hajtják végre a rendszerváltást, ami Orbán szerint nem történt meg 1990-ben.
emiatt tér vissza az ország az 1944. március 19. előtti politikai állapotához.
akkor is több párt volt a parlamentben, a kommunistáké meg be volt tiltva.
majd betiltják ma is az MSZP-vel együtt.

2. Osszián
2011. 11. 28. 11:53

Kedves Gordon, a fidesz választóközönsége a felére esett vissza.
Alig több, mint 1 millió ember.

Ebben vannak olyanok is, akik ideológiai szempontokat tartanak fontosabbnak magánál az országnál is, és persze jórészük kedvezményezett. Az 1 kulcsos adó sok embernek jön jól (sokkal többnek nem), de akiknek igen, az ragaszkodik ehhez a maffiához, mert egy új formációnak első dolga lesz visszaállítani vagy a két kulcsos adózást, vagy esetleg járom kulcsosat bevezetni - és a jelenlegi családi adózás is aránytalan, a jómódúaknak kedvez - nyilván ahhoz is hozzá kell nyúlni.
Akinek most így jobban megy, az nem érdekelt a fidesz leváltásában.

Sajnos, Gordon - és én már ezt elég régen mondom - ki kell üríteni a keserű poharat. Itt egy nagy gazdasági összeomlás jön, annak folyományaként a nagy bukás - és az alapoktól kell újra felépíteni mindent.
Igen, Mohács, csak most az elmúlt évszázadok egyik legkártékonyabb brancsát kell elzavarni, amelyik valaha is az ország nyakán ült.
Honvédelemből - amíg Mohács honvédő csata volt, külső ellenséggel. ez a maffia belső ellenség.

3. harunalrasid HCJD
2011. 11. 28. 12:11

a bartók béla út is előbb-utóbb horthy miklós út lesz?
vagy a bajcsy? esetleg az andrássy?
gömbös gyula szobrát mikor avatják?
talán még szálasi-sarojant is rehabilitálják...
alakul ez, kérem szépen, az önbecsüléssel együtt.
nincs olyan pofon, amitől ezek a birkák felemelnék a fejüket.
egy milliónyi hithű fidesznyikkel is hatalmon tudnak maradni, mert csak hiteltelen ellenzék van, és közömbös, szavazni se menő polgár.
nem kell ehhez mohács, elég arany hídavatása, zichy gróf illusztrációjával...

4. Gordon (szerkesztő)
2011. 11. 28. 12:15

Hmmm: őket kellene betiltani!

Ossi: Hogy a választóközönség a felére esett, annak a bizonyítása még hátra van. A tegnapi II. kerületi időközi választás eredménye (ez iratta velem ezt az írást) mást sugall. 58 %-a azoknak, akik szavaztak, ma is a Fideszre szavaztak. Egy országos választáson ma is ők nyernének, legfeljebb az össz szavazók száma lenne alacsonyabb.
A gazdaságot-pénzügyet elb@szták, nem kicsit, nagyon! Ez már világos. De ez csak a dolog egyik oldala. A populista szemét demagógiára azonban a választók nagyobbik fele még ma is vevő, mindennek dacára. Ez a fájdalmas és reménytelen. Ezt írom már évek óta! Régebben azt mondtam, hogy lehet, hogy gazdaságilag eredményesebbek lesznek, de nem csak kenyérrel él az ember. Azt a sok kártékony szemetet, áporodott maradékot, amivel a jónépet etetik, rég ki kellne dobni, elutasítani. Most még az is kiderült, hogy gazdaságilag sem eredményesek. Marad tehát a gazdasági kudarc plusz az ideológiai szemét!! Mégis ez kell a tébbségnek. Meddig?

5. maxval bircaman
2011. 11. 28. 12:19

2.

Pont az egykulcsos adót kritizálod, mely a Fidesz kevés jó intézkedéseinek egyike. Ráadásul be se vezették valójában.

6. Gordon (szerkesztő)
2011. 11. 28. 12:20

3. harunalrasid

Meglesz mindez, erre haladunk! Már a régi Rómában megvolt a jelszó: kenyeret és cirkuszi játékot. A cirkusz már megvan! :-(

7. Atlasz
2011. 11. 28. 12:33

1. Hmmmm : A többpártrendszer nem azonos a parlamenti váltógazdálkodással. Ez a kvázi parlamentarizmus működött 1867-től 1918-ig, és 1920-tól 1944-ig. Parlamentáris demokráciában 1945-től 1947ig, majd 1990-től 2011-ig éltünk. Most indulunk visszafelé.
A magyar genetikusan a paternalista hatalomgyakorlásra vevő. Ahogyan Kertész Ákos IS megmondta. De az nem ok arra, hogy a felső egynéhány százalék vissza, és ne előre vezesse.

8. maxval bircaman
2011. 11. 28. 12:59

7.

Pontosan. 1920-1944 között többpártrendszer volt, csak a szélsőbal volt betiltva. Volt korlátozott sajtószabadság is. S létezett civil társadalom. Viszont olyanok voltak a választási szabályok, hogy MINDIG a kormánypárt nyert. Az nem tudták sem balról, sem jobbról legyőzni.

bircaman2.nolblog.hu/archives/2011/10/31/Valasztasi_tortenelem/

9. Osszián
2011. 11. 28. 13:04

Gordon, ez az egy kerület nem jelent semmit - hiszen éppen itt élnek azok a kedvezményezettek, ill. itt erős többségben vannak, akikről már szóltam.
Mi lenne a helyzet Angyalföldön, vagy a nyóckerben?
Vagy itt Szegeden?

Mi itt speciel alig várunk egy előrehozott választást - ami ellen épp a fideszes önk. képviselők tiltakoznak kézzel, lábbal, mert tudják hogy örökre elbuknának.

Mellesleg abban az elit kerületben, ahol a szocik még sosem győztek, az a sótlan csaj 30%-ot gyűjtött be.
Hidd el, Gordon, ezeknek végük, szűk egy évük van.
Jövő év harmadik negyedévére omlik össze minden. Ne feledd, hogy a megszorítások konkrétan még nem érződnek, de mit szól a fél millió rokkant, előrehozott nyugdíjas, meg a munka nélkül maradt szerencsétlen, akinek 90 nap alatt megszűnik az ellátása (menjen vissza a munka világába! na de 100 munkát keresőre jut 6 ajánlat.), a kényszermunkára hajtott emberek (heti 8000 forintért), az újonnan kirúgottak (több ezer pedagógus pl), a munkavállalók, akiknek immár semmi joguk nem lesz - és sorolhatnánk.
Akkor fog érződni a felemelt áfa, a felemelt járulékok hatása, az infláció ki tudja, milyen magas lesz, vissza kell fizetni a lehívott IMF pénzek jó részét, ma a kamatfelár minden eddigi rekordot megdöntött, tartósan magasan marad az euró árfolyama,ami az importnak, az államháztartásnak, a devizahiteleseknek, meg mindenki másnak rossz hír - az exportot kivéve.
Ennek fényében várjuk meg, mit szól a jó nép tavasszal.

10. Osszián
2011. 11. 28. 13:12

Max, én kritizálom, mert rosszkor vezették be, és mert 500 milliárdot ki von a költségvetésből, és mert semmi haszon nem lett belőle. Miért jó az a nagy többségnek, hogy egy sereg léhűtő semmirekellőnek (pl. egy Szíjjártó) lényegesen több marad a zsebében, az átlagfizetésűnek meg kevesebb? Konjunktúrában be lehet vezetni, hátha élénkíti a fogyasztást, az adómorált erősíti, mittudom én - de itt semmi haszna nem volt - és most a legelesettebbeket kell ezért legelni küldeni.
Egyetlen okot nem tudsz nekem mondani, ami miatt ez országos érdek lett volna, és ez be is igazolódott.
A filozófia az volt, hogy az első évben kipótolja az űrt, amit a hiány ütött a lopott dohány, aztán jön a fellendülés, munkahelyteremtés, fogyasztás meglódul, több bevétel, nagyobb GDP, a gazdaság élénkül, stb.
Ebből semmi meg nem valósult. a kopott pénzt eltapsolták.
emellett meg a legerősebb gazdaágú országokban mindenütt progresszív adózás van - és nem bánták meg, és bóvliba se kerültek.

11. Gordon (szerkesztő)
2011. 11. 28. 14:28

9. Osszián

Hát, én remélem, hogy időben megvilágosul a Fidesz jelenlegi szavazótáborának többsége. De optimista nem vagyok az ügyben.

12. paplanyos
2011. 11. 28. 14:29

Egy picit belenéztem a mai parlamenti ülésbe, komcsizás ment és mellébeszélés.
A választásról nekem az a véleményem, hogy a fidesz a szavazók motiválva voltak, a többiek meg tán nem hülyék és látják Esztergomot, ahol nem a fidesz jelöltje győzött, egyszerűen nincs értelme ellenzéki jelöltnek győzni most.
Persze ez nem azt jelenti, hogy tudatosan nem győztek, értelmetlenné vált a választóknak, és nem mentek el. A fidesz pedig mozgósításban akár név szerint is napra kész. Ezt kell eltanulni tőlük.

13. Gordon (szerkesztő)
2011. 11. 28. 15:30

12. paplanyos
Én azt gondolom, hogy a fidesz-bagázsnak egy pofont adni (akár a leszavazásukkal) mindig van értelme. A baj, hogy a nagy nacionalista népnemzeti kábításra még minig túl sok a vevő, ezek még a saját valós érdekeik ellen is képesek rájuk szavazni. A passzivitást meg a jelenlegi bagázzsal szemben ha addig élek, sem értem meg. Miért volt képes vagy félmillió ember kimenni a Hősök terére egy miépes gyűlöletszeanszra, mig egy ellenzéki összejövetel max néhány tizezer embert képes kimozdítani otthonról, régebben csak néhány százat?

14. paplanyos
2011. 11. 28. 15:43

13 - ra
Gordon!
Jó kérdést teszel fel a válasz sem olyan nehéz rá: Gyűlölni, uszítani, könnyebb. Nézz körül és tapasztalni fogod.
Viszont azt tapasztalom, hogy a jó szóra is vevők az emberek.
Igaz még kevesen és vannak akikre örökké vonatkozni fog amit írtál:
"A baj, hogy a nagy nacionalista népnemzeti kábításra még mindig túl sok a vevő, ezek még a saját valós érdekeik ellen is képesek rájuk szavazni."
Bizony így van ez.

15. paplanyos
2011. 11. 28. 16:09

Elnézést, hogy sündörgök itt már sokadjára, de már vártam erre a videóra:
indavideo.hu/video/A_leminosites

16. Gordon (szerkesztő)
2011. 11. 28. 16:22

Sündörögj csak, Árpi! :-)
Megnéztem a videót, jót röhögtem. Bár el is szomorított, mert a párhuzam valós.

17. Hmmmm
2011. 11. 28. 19:55

7 és 8:

igen, erre céloztam ...

18. Fannyvár
2011. 11. 28. 21:48

Kedves Gordon

kegyetlen dolgokról írtál, sajnos egyet kell értenem veled. Megtalálni egy ember érzékeny-ingerelhető pontját (mondhatom gyenge pontjának, ahogy te tetted) nem nagy dolog. De ezt kihasználva aljas célokra fordítani ...na az a gazemberség.

Viszont itt nem csupán egy emberről van szó. Sokan, nagyon sokan szerettek volna hinni. Az érzelem kitöltötte az egyszerű népek agyát, és ahol érzelemmel vannak tele a fejek, ott az értelemnek már nem jut hely. De nem csupán erről van szó, hiszen a számítás, a "miért éppen én veszítsek?", a majd csak lesz valahogy....stb....sorolhatnám, öngyilkos mentalitásai mind összességében vezettek ide, ehhez a mostani szakadékhoz., aminek a szélén áll az ország.

Atya-király-apa kellene ide. De hiteles ember, hiteles arc...és tisztesség.

A II. ker. választás nem igazán jó példa, tényleg. De a részvételi arány beszédes.

Azt a hetven százalékot megnyerni...ez lenne a feladata annak a hiteles embernek, politikának, aki, ami jelenleg nem látható.

Vagy nincs?

Nem tudom...

Fanny

19. Gordon (szerkesztő)
2011. 11. 28. 22:31

Kedves Fanny, igen, jól érzékelted a mondanivalómat.
Hiteles embert hiteles pártpolitikával mögötte én pillanatnyilag nem látok. Viszont a jelenlegi hatalomban ülők sem azok, sőt. Ezért rájuk szavazni már nem érdemes.
Ami az érzelmeket illeti, amit említettél, azok jórészt mesterségesen felkorbácsoltak - a negativ is (amivel Orbánék végig igyekeztek ellehetetleníteni az ellenfelet) és a "pozitiv" is, a nacionalizmussal és rosszabbal. Az MSZP nem volt annyira rossz, mint ahogy Orbánék azt elhitették, amúgy meg tettek róla, hogy ne kormányozhassanak jobb hatásfokkal (közvélemény ellenük fordítása, népszavazások, tüntetések, szabotálás, stb).
A jövő embere jelenleg nem látható, valóban. De hiszem, remélem, hogy létezik és előáll a következő választás előtt. Rengeteg tisztességes ember él Magyarországon, végül lennie kell olyannak, olyanoknak, akik ezeket tisztességes szándékkal meg tudják és akarják szólítani. Nem természeti törvény, hogy mindig a szemétnek kell a felszínen lennie...

20. KerekesZS
2011. 11. 28. 23:52

Kedves Gordon, a kórkép majdnem tökéletes, csak egy nagyon lényeges rész kimaradt: nem az ország, a világ a beteg, csak ez az ország különösen rossz utat/gyógymódot választ újra.
Orbán nem ok, hanem okozat, hisz soha nem zsarnok teremti a kort, mindig a kor teremti meg a zsarnokot..
Ez nem új keletű ismeret, már Platón is leírta mintegy 2500 évvel ezelőtt..
Az igazi kérdés az, hogy mi vezetett ide? Mi okozza, hogy elkövetjük újra és újra ugyanazt a hibát?
Ma a világ számos országában nem szeretne az ember élni, ha szabadon választhatná meg a lakhelyét, sőt, egyre kevesebb van, ha egyáltalán van, ahol még szeretne..

21. Gordon (szerkesztő)
2011. 11. 29. 7:26

Zsuzsa, a világ MIDIG beteg volt, amióta emberi társadalom létezik.
Én pontosan azt nem állítottam itt, hogy Orbán-Orbánék egyedül a baj okozói, hanem hangsúlyozom, hogy kettőn áll a vásár. A kurzus igényt elégít ki, sekélyes igényt. Orbánék ezt csak kihasználják.
Igaz, sok helyen nem kielégítő a helyzet, az élet. Magyarországon azonban ennél sokkal jobb lehetne. Na, ennek elsősorban magyar okai vannak!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá a bejegyzéshez. Itt lehet bejelentkezni.